Rapid protokoll! A folyamat, ami miatt más élmény lesz!

A Rapid protokollnál kapod meg azt a figyelmet, amely másoknál gyakran hiányzik: már az első pillanatban. Innen indul minden, ami miatt ez az élmény teljesen más lesz.

Miért fontos ez? Mert a Rapid protokoll a megértésnél kezdődik.

Tehát a Rapid Protokoll abból indul ki, hogy minden otthon más. Más a szerkezete, más a hőterhelése, más a problémája és más a cél, amit el szeretnél érni. Ezért a folyamatunk első lépése mindig az, hogy tisztán lássuk, szigetelés szempontjából miben tudunk segíteni:

Mit szeretnél szigetelni

Mi okozza a kényelmetlenséget, mit szeretnél megoldani

Belefér-e a költségkeretedbe

Ha ezt pontosan értjük, akkor tudjuk kiszámolni, milyen rétegvastagság, technológia és megoldás működik hosszú távon. 
Ez az átlátható, lépésről lépésre felépített folyamat adja meg azt a biztonságot, kiszámíthatóságot és nyugalmat, amit minden ügyfél megérdemel. 

Mielőtt árat mondunk, először téged hallgatunk meg

Előbb kérdezünk, hogy biztosan azt kapd, ami tényleg működik nálad. Felhívunk, mert felelősen csak akkor adunk ajánlatot, ha pontosan értjük, mi a célod és mi a helyzet a helyszínen.

Kérdezünk, nem találgatunk. A megoldást rád szabjuk, az árat pedig a fix, átlátható árlistánkból kapod egységesen, minden trükk nélkül.

1/7 Szakmai felmérés – mielőtt ajánlatot adnánk, felhívunk

Mielőtt árat mondunk, először téged hallgatunk meg

Előbb kérdezünk, hogy biztosan azt kapd, ami tényleg működik nálad. Felhívunk, mert felelősen csak akkor adunk ajánlatot, ha pontosan értjük, mi a célod és mi a helyzet a helyszínen.

Kérdezünk, nem találgatunk. A megoldást rád szabjuk, az árat pedig a fix, átlátható árlistánkból kapod egységesen, minden trükk nélkül.

A beszélgetés alatt belőjük, mi működik nálad.

Kalkulátorunkkal élőben kiszámoljuk a neked való habtípust és rétegvastagságot. A hívás során pontosan meghatározzuk, melyik anyag és vastagság oldja meg a problémát, legyen szó páráról, vízről, penészről vagy zajról.

Tehát nekünk elég a felület mérete és az, hogy pontosan mi zavar. Így néhány perc alatt megkapod azt a műszakilag megalapozott megoldást, ami nálad valóban működni fog.

2/7 Négyzetméter és anyagvastagság alapján történő árazás

A beszélgetés alatt belőjük, mi működik nálad.

Kalkulátorunkkal élőben kiszámoljuk a neked való habtípust és rétegvastagságot. A hívás során pontosan meghatározzuk, melyik anyag és vastagság oldja meg a problémát, legyen szó páráról, vízről, penészről vagy zajról.

Tehát nekünk elég a felület mérete és az, hogy pontosan mi zavar. Így néhány perc alatt megkapod azt a műszakilag megalapozott megoldást, ami nálad valóban működni fog.

Olyan ajánlatot kapsz, amiben minden tiszta, és gyors döntésnél még jobb áron juthatsz hozzá.

Mindent visszaigazolunk írásban, és 48 órán belüli döntés esetén 20% kedvezményt biztosítunk.

Hívás után átlátható ajánlatot kapsz, pontosan azzal a tartalommal, amit közösen megbeszéltünk. Ha 48 órán belül döntesz, 20% kedvezményt adunk, és az árat 6 hónapig tartjuk, bármikor is kéred a kivitelezést.

Így nem kell aggódnod a csúszó kivitelezők miatt – te döntesz, mi alkalmazkodunk.

3/7 Ajánlatkérés elfogadása + 48 órás döntési kedvezmény

Olyan ajánlatot kapsz, amiben minden tiszta, és gyors döntésnél még jobb áron juthatsz hozzá.

Mindent visszaigazolunk írásban, és 48 órán belüli döntés esetén 20% kedvezményt biztosítunk.

Hívás után átlátható ajánlatot kapsz, pontosan azzal a tartalommal, amit közösen megbeszéltünk. Ha 48 órán belül döntesz, 20% kedvezményt adunk, és az árat 6 hónapig tartjuk, bármikor is kéred a kivitelezést.

Így nem kell aggódnod a csúszó kivitelezők miatt – te döntesz, mi alkalmazkodunk.

Leszerződünk veled, hogy 25 évig is legyen, akihez nyugodtan fordulhatsz.

Átlátható szerződést kapsz, 25 év gyártói garanciával és dupla határidőgaranciával.

Szerződéssel biztosítjuk, hogy a Rapid protokoll 25 évig gond nélkül működjön, és mindig legyen egyértelmű felelős.

10% foglalóra dupla határidőgaranciát vállalunk: ha késnénk, duplán fizetjük vissza — erre 11 év alatt egyszer sem volt példa.

4/7 Szerződéskötés – hosszú távú biztonság és dupla határidőgarancia

Leszerződünk veled, hogy 25 évig is legyen, akihez nyugodtan fordulhatsz.

Átlátható szerződést kapsz, 25 év gyártói garanciával és dupla határidőgaranciával.

Szerződéssel biztosítjuk, hogy a Rapid protokoll 25 évig gond nélkül működjön, és mindig legyen egyértelmű felelős.

10% foglalóra dupla határidőgaranciát vállalunk: ha késnénk, duplán fizetjük vissza — erre 11 év alatt egyszer sem volt példa.

Kimegyünk hozzád, és pontosan mindent felmérünk, így nincs több bizonytalanság.

Ha nem vagy biztos a méretekben, a helyszínen mindent pontosan felmérünk neked.

Ha nem tudod pontosan meghatározni a felületet, kimegyünk hozzád, lemérünk mindent, és ez alapján pontosítjuk az ajánlatot. Így csak egyszer kell alkalmazkodnod, nincs felesleges kör vagy macera.

A kivitelezést minden esetben helyszíni tanácsadás előzi meg — ezt akár külön napon is kérheted.

5/7 Helyszíni tanácsadás – ha szeretnéd, mindent lemérünk helyetted

Kimegyünk hozzád, és pontosan mindent felmérünk, így nincs több bizonytalanság.

Ha nem vagy biztos a méretekben, a helyszínen mindent pontosan felmérünk neked.

Ha nem tudod pontosan meghatározni a felületet, kimegyünk hozzád, lemérünk mindent, és ez alapján pontosítjuk az ajánlatot. Így csak egyszer kell alkalmazkodnod, nincs felesleges kör vagy macera.

A kivitelezést minden esetben helyszíni tanácsadás előzi meg — ezt akár külön napon is kérheted.

Átlátható és dokumentált folyamattal dolgozunk, és mindent átadunk, amire szükséged van – számlát és hivatalos dokumentumokat is.

Időben érkezünk, elvégezzük a munkát, és minden szükséges dokumentumot átadunk.

Kivitelezés előtt értesítünk, érkezés előtt fél órával hívunk. A helyszínen mindent újra egyeztetünk, és csak akkor kezdünk dolgozni, ha mindent rendben találsz. A munka jellemzően egy nap alatt elkészül.

Munka végén megkapod a számlát, a garanciát és az összes szükséges dokumentumot — mindent egyben, átlátható formában.

6/7 Kivitelezés és dokumentálás – egy nap alatt kész, minden papírral együtt

Átlátható és dokumentált folyamattal dolgozunk, és mindent átadunk, amire szükséged van – számlát és hivatalos dokumentumokat is.

Időben érkezünk, elvégezzük a munkát, és minden szükséges dokumentumot átadunk.

Kivitelezés előtt értesítünk, érkezés előtt fél órával hívunk. A helyszínen mindent újra egyeztetünk, és csak akkor kezdünk dolgozni, ha mindent rendben találsz. A munka jellemzően egy nap alatt elkészül.

Munka végén megkapod a számlát, a garanciát és az összes szükséges dokumentumot — mindent egyben, átlátható formában.

Nem engedünk el: később is ott vagyunk, ha kérdésed vagy gondod adódna.

Garanciaidő alatt és azt követően is bármikor kereshetsz minket, segítünk a felmerülő kérdésekben.

Ugyanis munka átadása után sem tűnünk el. Ha később bármilyen kérdésed, észrevételed vagy problémád adódik — akár a homlokzati munkák után — szakértő ügyfélszolgálatunk ugyanúgy rendelkezésedre áll.

A célunk egyszerű: hosszú távon is nyugodt, elégedett ügyfeleket látni.

7/7 Utánkövetés és támogatás – hosszú távon is számíthatsz ránk

Nem engedünk el: később is ott vagyunk, ha kérdésed vagy gondod adódna.

Garanciaidő alatt és azt követően is bármikor kereshetsz minket, segítünk a felmerülő kérdésekben.

Ugyanis munka átadása után sem tűnünk el. Ha később bármilyen kérdésed, észrevételed vagy problémád adódik — akár a homlokzati munkák után — szakértő ügyfélszolgálatunk ugyanúgy rendelkezésedre áll.

A célunk egyszerű: hosszú távon is nyugodt, elégedett ügyfeleket látni.

Mit nyersz azzal, ha a Rapid protokollra bízod a szigetelést/kivitelezést?

Helyszíni dokumentáció: beállítás és igazítás, anyag és eszközök, energiamegtakarítás céljából

Egy olyan megoldást ami nem egy szezonra szól

A Rapid protokoll nem csak a következő szezonról szól, évekre megszabadulsz a túlmelegedéstől, a hőveszteségtől vagy a penésztől. Ez nem tüneti kezelés. Ez egy tartós, stabil, szerkezetben működő megoldás.

Kivitelezési dokumentáció, sarokvédelem elhelyezése, kivitelezés részlete, műszaki megvalósítás közben

Biztos, megalapozott döntést

Felmérjük, mi a valódi problémád és ehhez keresünk műszakilag helyes megoldást. Ezért lehetsz biztos abban, hogy a megoldás tényleg a te otthonodhoz, problémádhoz és célodhoz készült. Nem rábeszélünk, segítünk jól dönteni!

Kivitelezési munkafázis, felületképzés, részletfotó

Gyors, pontos és kiszámítható kivitelezést

A kivitelezés nem húzódik hetekig: a legtöbb munkát néhány órán belül elvégezzük, az egész projekt pedig egy nap alatt lezárul. A megbeszélt napon, a megbeszélt időben jelenünk meg 11 éve késés nélkül.

Hővédelmi korszerűsítés – dübelezés, helyszíni állapot (épületfelújítás során)

Érezhetően energiahatékonyabb és komfortosabb otthont

A Rapid protokoll nemcsak a számláidon, hanem a mindennapi komfortodon is érezhető különbséget hoz: nyáron hűvösebb, télen melegebb, stabilabb otthonod lesz.

Akik már minket választottak, ugyanazt mondják: jó kezekben érezték magukat az első telefonhívástól egészen a Rapid protokoll kivitelezéséig.

5.0
327 db Google értékelés alapján
powered by Google
Tamas Burtics
17:04 05 Mar 26
Ha minőségi szigetelésre, hozzártő és hozzáállásban megfelelő csapatra vágysz akkor csak őket keresd!
Dénes Majoros
16:18 27 Feb 26
Profi munka! Gyorsan, pontosan a megbeszéltek szerint történt a kivitelezés. Nagyon ügyfélbarát, korrekt a szolgáltatás, tökéletesen elégedett vagyok! Ajánlom mindenkinek!
Hajnalka Pásztor
09:13 19 Feb 26
Pista és Attila precíz munkájával teljesen elégedettek voltunk.
hegedus2016 fohesz
12:52 17 Feb 26
Gyors profi tiszta munka, kedves kollégák
Mihály Dékány
12:33 12 Feb 26
Köszönöm. Fantasztikus munkát végeztek a srácok.
Jozsef Poti
13:44 04 Feb 26
Megbízható, gyors kivitelezés. Ajánlom.
Kovács Károly
07:13 03 Feb 26
Felhivtak azt mondták 1- 2 nap és vissza hivnak mert nem tudtak egyből árát mondani azota eltelt 1.5hónap azota is hívnak
Tóni, Joci és István végezte a szigetelést. Nagyon korrektek, jó fejek, szuper gyorsak voltak. A munka és az anyag tökéletes! Mindenkinek ajánlom! 😉👍
Pèter Bőhm
11:22 27 Jan 26
Minden rendben volt, a személyzet kiváló.
Vazul Veperi
09:54 26 Jan 26
Gyors, profi munka
Gabriella Kátai-Pál
21:29 22 Jan 26
Nagyon precíz, gyors és szakszerű kivitelezés. Csak ajánlani tudom mindenkinek. Nagyon köszönöm!!!
János Radócz
14:02 06 Jan 26
Teljes mértékben meg voltam elégedve mindennel. Profi a csapat. Nyugodt szívvel ajánlom bárkinek Őket.
istván Farkas
13:23 22 Dec 25
A Rapidszigetelés szakemberei kiváló munkát végeztek, nagyon körültekintően és gyorsan dolgoztak. Köszönjük, végre kellemes meleg van az otthonunkban.
Enikő Varga
11:44 18 Dec 25
Szakértő csapat, megfelelő szakmai tájékoztatás. Köszönjük a munkátokat.
Kristóf Keserű
14:50 16 Dec 25
Időben érkeztek a kivitelezők, kedvesek, gyorsak és precízek voltak. Ajánlom mindenkinek!
László Papp
11:17 16 Dec 25
A srácok pörgősek voltak és nagyon segítőkeszek!
Balázs Wrana
18:23 10 Dec 25
Kedvesek, jól dolgoznak.
György Dömötör
13:55 10 Dec 25
Rendkívűl gyors, precíz és minőségi! Csak ez a csapat ha valaki habszigetelésben gondolkodik!
Anna Pandovici
09:33 02 Dec 25
Tökéletes munka,Tökéletes csapat!
János Szujó
13:17 01 Dec 25
Gyorsak voltak a fiúk. Minden rendben ment. Rugalmas csapat.
Zoltán Büki
20:40 26 Nov 25
Tetőtéri szobát és padlásteret szigeteltettünk aktív habbal.Az első kapcsolatfelvételtől kezdődően hiteles és szakmai segítséget kaptunk.A kivitelezés is profi módon történt.A kollégák a megbeszélt időben érkeztek, korrekt munkát végeztek. A könnyű szerkezeti elemek közé ügyesen és egyenletesen hordták fel a habot.Köszönjük, nagyon elégedett vagyunk.
Krisztian Kocsis
12:34 24 Nov 25
A megbeszéltek szerint érkeztek, Minden rendben volt. Mehet a fűtés . Köszönjük!
Dávid Rack
08:41 24 Nov 25
Végül nem ezt a szigetelési technológiát választottuk, viszont nagyon ügyfélbarát és segítőkész a cég. Folyamatos egyeztetés, gyors árajánlat és részletes szaktanácsadás. Aki purhabszigetelésben gondolkodik, őket érdemes felkeresni!
Kata Sajó-Kozaróczy
13:38 18 Nov 25
A srácok nagyon rendesek voltak, az ígértek szerint végezték el a munkát. Teljes mértékben elégedett voltam velük.
Ádám Balogh
16:13 13 Nov 25
Gyors, profi, tökéletes! Ajánlom!
Dobos Mate
16:00 10 Nov 25
Új építésű családi házunk szeglemezes tetőszerkezetéhez választottuk a 17 cm vastag, nyitott cellás purhab födémszigetelést.Sok kétségem volt, hogy sikerül e majd a nehezen hozzáférhető helyeken is jól befújni, de a srácok kitettek magukért és van ahol hason kúszva is sikeresen megoldották a feladatot. A hatás azonnal érezhető volt, hogy a meleg nem szökik el a födémen és a hőszivattyú nem kapcsol be fele annyiszor sem.Köszönjük szépen Rapidszigetelés!!! Csak így tovább!
Rita Csoknyai
12:49 10 Nov 25
Nagyon korrekt cég, bátran ajánlom mindenkinek! Amiben megegyeztünk azt kaptuk, minden rendben volt
Balázs Csányi
12:41 03 Nov 25
Megbeszélt időben a megbeszéltek szerint elvégezték a megrendelt munkát, teljesen elégedett voltam.
Gyula Bodó
11:58 03 Nov 25
Minden a legnagyobb rendben volt, az egyeztetéstől a kivitelezésig!
laszlo ivanyi
11:26 30 Oct 25
Profi csapat! Köszönöm
js_loader

Készen állsz rá, hogy megnézzük, mi lenne a legjobb megoldás a te otthonodban? 
Egy rövid egyeztetés és máris látni fogod, hogyan tudunk neked segíteni átláthatóan, kiszámíthatóan, pontosan! 

Felület kalkulátor

Tetőfelület kalkulátor

m
m
m

A tető felülete:

m2

Érték beillesztése az űrlapba!