Emlékszel még arra az érzésre, amikor a kedvenc hentesedhez vagy zöldségesedhez mentél, és tudtad, hogy jó minőségre és egy mosolyra számíthatsz? Mi pontosan ezt az érzést szeretnénk visszahozni!
Nyomdai tevékenységünk mellékállásként indult, amelyet az évek során folyamatosan fejlesztettünk. Kezdetben kisebb munkákkal foglalkoztunk, majd a növekvő keresletnek köszönhetően bővítettük szolgáltatásainkat, míg végül 10 éve megalapítottuk a Rapidnyomda.hu Kft.-t, amely mára biztos alapokon áll. Csak reklámdekorációs nyomdai tevékenységgel és purhabszigeteléssel foglalkozunk, és ezekre a területekre koncentrálunk, hogy a lehető legjobb minőséget biztosítsuk.
Először otthonra kerestünk olyan megoldást, amivel egy beázást tudunk megszűntetni, anélkül, hogy nagyobb bontást kelljen eszközölni a házon. Ekkor ismertük meg a purhab szigetelést, mint kiváló vízzáró megoldást.
Elmélyültünk a különböző cégek nyújtotta ajánlatokban. Láttuk, hogy rengetegen foglalkoznak szórt purhab szigeteléssel, viszont egyik cég sem képviseli azt, ami számunkra fontos egy megbízható építőipari kivitelezőben.
Ekkor elhatároztuk magunkat: Purhab szigeteléssel bővítjük üzleti portfóliónkat! Olyan márkát hoztunk létre, ami magas minőségű szolgáltatást nyújt, épp olyat, amilyet mi is elvárnánk egy kivitelezőtől!
Ám hosszú út vezetett a magas minőségű munkákig.
Ügyvezetőként fontosnak tartottuk, hogy első kézből, mi magunk szerezzünk még több tudást erről a területről. Kezdetben tanfolyamokra jártunk, ahol elméleti és gyakorlati síkon is képeztük magunkat. Elsajátítottuk a szigeteléshez és tetőfedéshez szükséges tudást, majd elkezdtük ezt átültetni gyakorlatba.
Felkutattuk a magyarországi purhab beszállítókat, vásároltunk alapanyagot és felszerelést, majd tovább tanultunk. Szerencsére a nyomdánkban már rendelkezésre állt egy gép, ami tökéletes a purhab felületre való kijuttatására, ezért ezzel elkezdtünk próbákat fújni.
Először otthon, majd a cég körül, aztán pedig az ismeretségi körünkben vállaltunk kisebb munkákat, javításokat, pusztán egy céllal: hogy fejlődhessünk.
Mikor késznek éreztük magunkat, az volt a legfontosabb, hogy megtaláljuk a legjobb alapanyagokat és a legjobb gépeket. Ehhez rengeteg beszállítót felkerestünk. Végül megtaláltuk a lehető legjobb stratégiai partnerünket, és hónapokig jártunk telephelyükre különböző gépeket és termékeket tesztelni.
Mire a végére értünk, már megfelelő mennyiségű tapasztalatot és tudást szívtunk magunkba, megvolt a kiváló minőségű szigetelőanyagunk, beszereztük a prémium gépeinket és felszereléseinket, tehát…
Elhatároztuk, hogy mi az ügyfeleink iránti elkötelezettségünkkel, profi ügymenettel és a piac legjobb szolgáltatásával fogunk kitűnni a tömegből! Célként kitűztük, hogy ügyfeleink a megkeresés pillanatától a munka elvégeztéig biztos kezekben érezzék magukat. Éppen ezért szakértelemmel, kedvességgel és villámgyors szolgáltatással várunk mindenkit, aki minőségi hőszigetelésre és biztonságra vágyik.
Árajánlatot weboldalunkon kérhetsz, amit 10 percen belül postaládádban találsz. Egyedi igényeidnek megfelelően több opciót is küldünk számodra, a legszimpatikusabbat a levélben található gombokkal egyből el is fogadhatsz.
Ha elakadtál és kérdéseid merülnek fel, ne habozz megkeresni minket! Hőszigetelési szakértőnk minden kérdésedre szívesen válaszol és egy telefonos felmérés keretein belül segít a legmegfelelőbb opció kiválasztásában. Ehhez hívj minket telefonon, írj emailt, vagy kattints a megfelelő gombra az emailben.
Ajánlatod véglegesítéséhez elektronikus szerződést küldünk, ami garantálja munkánk minőségét és biztosít arról, hogy a megbeszélt áron, a megbeszélt időben, a megbeszélt anyagokkal fogjuk neked elvégezni a munkát.
Időpontodat szabadon választhatod ki, melyet egy online foglaló rendszer tesz lehetővé.
Purhab szóró mestereink mindig pontosan érkeznek a megbeszélt időpontban. Fontos számunkra, hogy jól szituált, udvarias, de mégis igazán szakértő emberekkel dolgozzunk együtt. Biztos lehetsz benne, hogy nem csak a legjobb szigetelést, de a legjobb szolgáltatást is mi biztosítjuk számodra. Furgonunkban megtalálható minden, amivel minőségi szigetelést nyújthatunk; modern felszerelésekkel, kifényesített purhab szóró pisztolyokkal és korszerű kiegészítők arzenáljával érkezünk a terepre!
A munka végeztével a szigetelés helyszínét a lehető legtisztábban hagyjuk hátra. Szolgáltatásunk javítása érdekében mindenkitől értékelést kérünk, ha teheted, mondd el te is őszinte véleményed! Végezetül pedig, hogy a jövőben se érjenek meglepetések, a számlát és teljesítményigazolást állítunk ki neked, amiben az anyag pontos összetételét, európai tanúsítványát és 25 éves gyártói garanciáját megtalálod.
Így biztosítjuk mindenki számára, hogy egy A-tól Z-ig átgondolt, végigvezetett folyamat részeként magas minőségi szolgáltatást kapjon, ahol minden részletre odafigyelünk, és az ügyfél igényeit helyezzük a középpontba.
“A siker 80%-ban pszichológia, és csak 20%-ban tudás”
Világunkra különösen igaz a mondás: azt mondják a pénz beszél… de szerintünk túl hangosan. Ezért van az, hogy fájdalmasan kevés időt töltünk a családunkkal, hogy akár több munkahelyen is helyt kell állnunk, vagy hogy sutba dobunk kapcsolatokat a nagyobb profit reményében.
“A legtöbb ember azt másolja, amit a legtöbb ember csinál”. Mi valami újat szeretnénk. Számunkra is fontos a költséghatékonyság és a profit, de nem ebben mérjük a sikert: a vállalkozásunk fejlesztése, önmagunk fejlesztése és az értékek képviselete, sőt: megteremtése a legfőbb célunk.
Abban hiszünk, hogy egy partnerség és a térségi összefogás többet jelent a puszta anyagiaknál. Nem fordulunk el kapcsolatainktól egy kedvezőbb ár kedvéért, és nem csupán a megrendelésre korlátozódik együttműködésünk. Szívesen segítünk mindenben, mert jó lett volna, ha a kezdeteknél valakire mi is számíthatunk.
Munkatársainknak olyan munkahelyet akarunk kínálni, ahol napi 8 órában megkereshetik a megfelelő jövedelmet, hogy idejük nagyobb részét a családjukkal tölthessék. A vidéket hitünk szerint így lehet igazán vonzóvá tenni: nagyvárosi jövedelmet és munkakörülményeket biztosítani, hogy ezen a gyönyörű tájon ne csak szép, de érdemes is legyen élni.
Megrendelőinknek a legminőségibb megoldást akarjuk nyújtani, és bármilyen problémájára megoldást fogunk nyújtani, még akkor is, ha ehhez mindent meg kell mozgatnunk.
Olyan vállalkozást igyekszünk építeni, amely nemcsak nekünk, de szűkebb és tágabb környezetünknek is a legjobbakat adja: a nálunk dolgozók, a tőlünk arculatot rendelők önbecsülését, identitását erősíti ─ tartást ad és közösséget épít.
Épp ezért támogatunk minden kezdeményezést, amely a térség közösségi életét, összetartását segíti elő ─ szolgáltatásainkkal, termékeinkkel és elkötelezettségünkkel minden jó ügy mellé odaállunk.
“Kvalitásaid egyedi kombinációja az, amit egyedül te adhatsz a többieknek”
Odafigyelni egymásra, nem mindig könnyű, de nem lehetetlen! Hiszünk benne, hogyha időt és figyelmet szentelünk kollégáinknak, megteremthetünk egy ideális munkakörnyezetet, ahol az emberi kapcsolatok értékesek is lesznek. Törődünk a partnereinkkel és megkapják tőlünk azt az odafigyelést, amit mi elvárunk a szolgáltatóktól.
Rugalmasságunknak köszönhető, hogy a legnagyobb kihívást jelentő feladatokat is sikerrel teljesítjük. Nem ismerünk lehetetlent: ha olyan megkeresés érkezik hozzánk, amelyet a meglévő eszközeinkkel nem tudunk teljesíteni, akkor megteremtjük a megoldást ─ jelentse ez akár egy új gép beszerzését.
Abban hiszünk, hogy ha elértük a határainkat, akkor ideje tágítani rajta, és megszerezzük a szükséges anyagokat, eszközöket vagy tudást. Mi sem szeretjük, ha azt mondják nekünk: „ezt nem lehet”, „ilyen nincs”, „megoldhatatlan” ─ elhatároztuk, hogy ügyfeleink tőlünk ilyet sosem fognak hallani.
Nem csak itt lakunk, ez az otthonunk! A térség felemelkedését kiemelten fontosnak tartjuk, és hisszük, hogy ezért lehet is, és tudunk is tenni: nemcsak a térség népszerűségét növelő kezdeményezéseket támogatjuk, de a helyi vállalkozások felemelkedését is figyelemmel kísérjük, segítő kezet nyújtunk, ha szükséges. Dinamikusan növekvő vállalkozásunk vonzó munkalehetőséget biztosít a környékbelieknek.
Nálunk nem fordulhat elő, hogy megígérünk valamit, és azt nem tartjuk be ─ de olyan sem, hogy többször ígérünk. Minden vállalásunkat határidőre elkészítjük, legyen szó monumentális vagy épp a legapróbb megbízásról. A bizalom sok alkalom alatt épül fel, de egyetlen is elég, hogy leomoljon. Mi ezt az egyetlen alkalmat sikerrel kerültük el egész pályafutásunk során. Kollégáink bizalma éppen ilyen fontos, gondoskodunk róla, hogy egy stabil és megbízható vállalkozás részesei legyenek.
Ha az álmainkról esik szó, akkor az mindig a fejlődéssel kapcsolatos. Sosem a közeli célok megvalósítása volt az elsődleges a számunkra, hanem a jövőbe vetett hit, és az annak érdekében történő fejlődés. Mind önmagunkban, mind munkatársainkban, partnereinkben a fejlődésre irányuló vágy és törekvés a legfontosabb számunkra ─ hiszen mi az építés elkötelezettjei vagyunk, és nincs nagyobb projekt annál, mint ha a jövőt építhetjük, közösen.
…mert az alkotói szabadság is motiváló számunkra, munkavállalóinknak és ügyfeleinknek is! Hiszünk benne, hogy azzal, hogy teret adunk kollégáinknak, még jobb ötletek születnek. Cégvezetőként nem az a dolgunk, hogy féken tartsuk egymást, hanem hogy támogassuk a kibontakozás útján.
Ügyfleinket is erre bíztatjuk: ne a korlátokban, hanem a lehetőségekben gondolkozzanak, segítségünkkel és szakértelmünkkel mi megoldjuk a kivitelezést. Ha számodra is fontos, hogy partnereidet értéket teremtsenek és egy nagyobb cél érdekében dolgozzanak, mint a profit, akkor mi leszünk a te szövetségeseid.
Valljuk, hogy van egy hosszútávú, erős kapcsolódási forma, ami átsegít árkon-bokron, nehézségen, éjszakákon, nehéz helyzeteken egyaránt. Elköteleződni tudunk egy személyhez, egy ügyhöz, egy csapathoz, egy munkahelyhez, egy feladathoz. Egy közös cél érdekében összekapaszkodunk, hogy az életünk kerek egész legyen.
Tudjuk, hogy a munka kitölti életünk nagy részét, éppen ezért fontos, hogy megbecsüljük azokat, akik velünk dolgoznak minden egyes nap. Biztosítjuk a biztonságos munkavégzés kereteit, azonban ezen túl menően akkor lehet megfelelően támogatni a dolgozókat, ha munkaadóként ismerjük a valódi igényeiket.
Hiszünk az emberi értékekben, a soft skillek fontosságában, értékeljük a lojalitást és cserébe mi azt nyújtjuk, amire munkavállalóinknak szüksége van: egy stabil és biztos vállalati héttérre.
Hosszútávú kapcsolatokra törekszünk partnereinkkel is, ezért minden követ megmozgatunk, hogy te is érezd: nekünk nem csak egy munka vagy!
Tömör, egybefüggő, résmentes szerkezetének köszönhetően a rágcsálók nem tudnak könnyen belefészkelni. Ha a szomszédban hagyományos szigetelőanyagot használtak, biztosan inkább azt fogják választani!
A purhab alapvetően egy éghető anyag, azonban a fejlesztéskor fokozottan figyelnek a megfelelő tűzgátló anyagok hozzáadására, így hosszú ideig képes elviselni a mardosó lángokat, hogy otthonod biztonságos lehessen!
Hézagmentes kialakításának köszönhetően a purhab remek hőszigetelő képességgel bír és az általában kihagyott helyek is könnyen hozzáférhetővé válnak a segítségével!
A purhab rekordhosszú élettartama során mindössze 2%-ot veszít szigetelőképességéből, míg a hagyományos szigetelőanyagok 15 év alatt elveszíthetik a 80%-át. Nem esik össze, nem vizesedik, nem degradálódik és teljesen újrahasznosítható!
Akár napi 1000 m2 haladás is elérhető purhab szigeteléssel, mindez köszönhetően az egyszerű szállíthatóságának és a felső kategóriás szórógépek használatának! Nincs fölösleges hulladék és cipekedés!
Árajánlat akár 10 percen belül, munkanapokon 7-17 óra között!
info@rapidszigeteles.hu
Budapest One irodaház - 1112 Budapest, Balatoni út 2/a 1. emelet (időpont egyeztetés szükséges)
3950 Sárospatak, Nagy Lajos út 13/a.
Hőszigetelési szakértő
Árajánlat, kivitelezés, szakmai tanácsadás
+36 20 251 0061
Projektmenedzser
Ajánlat utánkövetés, díjbekérők, számlák, adatmódosítás
+36 20 429 6611
Kivitelezés vezető
Csapatunk célja, hogy egészen az ajánlatkéréstől a projekt végéig a legjobb szolgáltatást nyújtsa. Ha szükséged van tanácsadásra, minket bármikor kereshetsz! Hőszigetelési szakértőnk az értékesítés és szakmai tanácsadás területén nyújt segítséget, az igényeidet felmérve javasolja a lehető legjobb megoldást. Purhabszóró csapatunk irányítója gondoskodik a munkafolyamatok megszervezéséről és a szakemberek betanításáról, hogy a munka hatékonyan, magas minőségben és zökkenőmentesen menjen. Purhabszóró mestereink gondos figyelemmel és több tízezer négyzetméternyi tapasztalattal végzik munkájukat. Mindig a megbeszélt időpontban érkeznek, így biztosítva a minőséget minden egyes projekt során.
Budapest One irodaház - 1112 Budapest, Balatoni út 2/a 1. emelet (időpont egyeztetés szükséges)
3950 Sárospatak, Nagy Lajos út 13/a.
Minden jog fenntartva © 2022-2024 Rapidnyomda.hu Kft.