fbpx
Szakmai tartalom

Mire várunk még? – Államilag támogatott otthonfelújítási program 2024

Mikor érkezhet a segítség? 

A kormány első féléves jogalkotási munkatervében nemrég feltűnt egy új otthonfelújítási program 2024-es tervezete. A kivitelezők sürgetik a bejelentést, a tulajdonosok pedig kivárnak, ami akaratlanul is a gazdaság lassulását és kivárást eredményez. Mikorra várható vajon a hivatalos megjelenés?

A gazdasági háttér 

A tavalyi évben átlagosan 5-6%-kal estek az építőanyag árak, valamint a kivitelezési díjak is szemmel látható módon, 10-15%-kal csökkentek. Az idei évben folyamatosan erősödő euro árfolyama nem segíti az árak tartós csökkenését. Ma Magyarországon átlagosan 900 ezer kádárkocka van, valamint az épületek közel 70%-a egyáltalán, vagy csak részlegesen szigetelt. Ezeknek az épületeknek a technikai korszerűsítése egyenként közel 10 millió forintot igényelne, azonban a lakossági energiafogyasztást jelentősen csökkentené. 

Lakásfelújítási támogatás, mi várható? 

Az otthonfelújítási program 2024-es verziója a korábbi évekhez hasonlóan az energetikai korszerűsítést veszi majd célba, valószínűsíthetően nyílászzárók cseréjét, valamint homlokzati-, és födémszigetelést célzó támogatások igénybevételére lesz lehetőség. A támogatást várhatóan nem csupán családosok tudják majd igényelni, hanem széles körben elérhető lesz a teljes társadalom számára. 

A támogatás formaiságáról még nem sokat tudni, a korábbi években vissza nem térítendő és fix, 3%-os kamattámogatott hitel formájában volt lehetőség a pályázat igénylésére. 

Így készülj velünk az otthonfelújítási támogatásra!

Várhatóan 2 millió forintos keretben vehetjük majd igénybe a födémszigetelésre szánt támogatást, amellyel akár 200m2-es alapterületű ingatlanok födémszigetelésére is lehetőségünk nyílik. A bejelentés már a következő hónapban megtörténhet, az igénybevételre várhatóan a nyár elejétől lesz lehetőségünk. 

Érdemes mihamarabb lefoglalni az időpontot, hogy a számunkra ideális időpontban szigetelhessünk majd. Fontos! A támogatás igénybevételéhez elengedhetetlen számla kiállítása, jellemzően a múltban 50-50%-os eloszlásban kérték a munkadíj-anyagköltség eloszlását. Az időpont foglalást követően lehetőségünk nyílik a már lefixált projektek fizetési ütemezésébe az állami támogatást beépíteni, így semmiképp nem ajánlott tovább várakozni. 

Ha habozunk, lemaradunk!

Március elején jellemzően már elkezdődnek a felújítások, azonban sokan kivárnak, így ettől az időszaktól eltérően áll a piac. A bejelentést követően rengeteg tulajdonos kér majd ajánlatot, jellemzően hasonló idősávokban, így mindenképp érdemes már most megrendelnünk a szolgáltatást. Lehetőséget biztosítunk az időpont későbbi kiválasztására, de akár az év második, illetve harmadik negyedévére is lefoglalhatjuk már jó előre a számunkra megfelelő alkalmat.

Ha cikkünk gondolatébresztő volt számodra, esetleg kérdésed merült fel, többet szeretnél megtudni a hatékony szigetelésről, vagy a purhabról, olvasd el többi cikkünket is szakmai blogunkon. 

Telefonos szakmai tanácsadásért pedig hívd ügyvezetőnket, Untener Pétert, aki szívesen válaszol bármilyen felmerülő kérdésre és segít megtalálni a számodra legmegfelelőbb megoldást! 

Iratkozzon fel, a legfrissebb hírekért! 

A legjobb ajánlatok és a legérdekesebb információk egyenesen a postafiókjában landolnak! Ha nem szeretne eltévedni az online szakmai tengerben, itt a helye! 

Feliratkozás

További cikkek

Kérdésed van a purhab szigetelésről?

Összegyűjtöttük a leggyakrabban ismételt kérdéseket, hogy gyorsan és hatékonyan megtaláld a válaszokat!

Ne maradjon le a legfrissebb szakmai blog cikkekről!

Iratkozzon fel hírlevelelünkre és hasznos tartalmakat olvashat a jövőben is tőlünk!

Tudtad?

A szakmai konzultáció INGYENES és kötöttségektől mentes!